Előadó

home

 

Az előadó bemutatkozik:

 

Juhász Ildikó Kíra - Térelemző, coach, író

1974-ben született. Pályafutását a szállodaiparban kezdte, amit az idegenforgalom és a rendezvényszervezés színes világa követett. Jelenleg értékesítési igazgatóként tevékenykedik egy szállodákat és éttermeket üzemeltető cégcsoportnál. A CoachOK Szakmai Szövetségének alapító tagja.

Küldetése: tudatosítani a nőkben, hogy képesek változni, változtatni, azaz képesek életüket újraszínezni vagy újratervezni.

25 éve folyamatosan kutatja a működőképes megoldásokat, melyek révén megtanult sikeresen reagálni az élet különböző kihívásaira.

Elkötelezett híve az élethosszig tartó tanulásnak. Több száz önfejlesztéssel, lélektannal, feng shui-val, színtannal, szimbológiával és életvitellel foglalkozó könyvet olvasott el. Számos szakirányú képzésen vett részt.

A megszerzett tudásanyagból először megszülettek az előadások, majd a rovat az Otthon magazin hasábjain. Mind az előadások, mind a cikkek jóval többet nyújtanak a tudás átadásánál és a motiválásnál, felszínre hozzák a nőkben szunnyadó erőt.

Nők százait támogatta karrier céljaik elérésében, jövedelmük vagy üzleti árbevételük növelésében, kapcsolatuk boldogabbá tételében vagy éppen új társ bevonzásában.

 

2018. októberében megjelent az első könyve Ciao múlt, helló jövő! Rendezd át az otthonod, színezd újra az életed! címmel. 

Megrendelhető itt: www.juhaszildikokira.hu

 

 

Otthon magazin - Így növeld a vonzerőd
Otthon magazin - Ha párkapcsolatra vágysz 

« »
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11